Szép új világ?!

A távmunka rohamos terjedésével már én is szembesültem a különböző állásportálokon való barangolásaim során. A fejlődés e tekintetben tényleg látványos, de az emberek többsége (köztük én is) azért alapvetően még mindig bizalmatlan az ilyen típusú munkavállalással kapcsolatba. Végülis személyes adatokat kell megosztani arctalan idegenekkel, és ki tudja, ki mit kap a munkájáért cserébe?

Ha voksomat kellene letenni a fordi típusú munkaerőpiac és az elektronikus világ nyújtotta új lehetőségek között, választásom egyértelmű lenne.

Amikor jövőbeli munkahelyemre gondolok, akkor egy kellemes, belvárosi épületet látok magam előtt. Barátságos berendezéssel, nyüzsgő folyosókkal, kényelmes irodákkal és sok-sok emberrel. Persze ennek az is lehet az oka, hogy meglehetősen kreatív és társaságkedvelő ember vagyok, szerintem az emberek csapatban végeznek igazán hatékony munkát, egymást segítve, így mindenki azt a feladatot láthatja el, amiben a legjobb. A munkatársak azonban nem csak ötleteket adnak egymásnak, hanem inspirációt, társaságot a mindennapokban, gyakran tartós barátságok is születnek. Ha én az ideális munkahelyre gondolok, azt nem tudom elképzelni megfelelő szociális környezet nélkül.

A másik komoly hátrány az lehet, hogy az ilyen távmunkákat számítógép előtt kell végezni, akár az egész napot a képernyő előtt kell tölteni. Ez nem csak egészségügyi problémákat okozhat (látás romlása, túlsúly), de mindez sokak számára nemkívánatos munkakörnyezetet is jelentene. Ráadásul a szükséges technikai eszközöket is önköltségen kell beszerezni, és ha valaki kevésbé szorgos természetű, könnyen a „szabad vagyok, majd később megcsinálom” nevezetű csapdába eshet.

Másrészről szerintem a napjainkban (főleg Magyarországon) uralkodó létbizonytalanság inkább arra ösztönzi az embereket, hogy stabil, állandó munkahelyet találjanak, ahol minden szabály, jog és kötelezettség világos és egyértelmű. Részemről a távmunka inkább részidős, kiegészítő munkaként képzelhető el. Habár, ki tudja, mit hoz a jövő?

A múlt órán elhangzottak közül nekem a life long learning jelensége tetszett a legjobban. Persze nem ideális helyzet, amikor az ember kényszerből tanul, hogy állva tudjon maradni a munkaerőpiaci versenyben.

Én viszont úgy gondolom, mindettől függetlenül tanulni érdemes és kell, nincs jobb, mint új nyelvekkel, kultúrákkal és emberekkel megismerkedni, felfedezni azt a helyet, ahol élünk. Erről szól az élet.

Gondolatok valakitől, aki nem a technika ördöge

Először egy-két gondolat az elmúlt órához, ha szabad ilyet.

Az emberek szeretik rendszerbe foglalni, meghatározni a körülöttük lévő dolgokat. Így azt érezhetik, hogy uralhatják, befolyásolhatják környezetüket. Érdekes az, ahogy a különböző szempontból szemlélődők, különbözőképpen határozzák meg, mit jelent (számukra) az információs társadalom fogalma. Én nem szeretem ezeket a definíciókat. Az új technológiák, fejlesztések nem változtatnak alapvetően az ember természetén. Mindig ugyanazok a motívumok húzódnak majd meg az emberi cselekvések mögött, az új eszközök, fejlesztések csak új kifejező eszközként szolgálhatnak. Az információ pedig valamilyen módon mindig fontos tényezője volt az emberi életnek, ennek csak a mértéke változott szerintem. Sokkal nagyobb változás a tér és az idő fogalmára gyakorolt hatás.

Áldozat az internet oltárán

Ma egyre kevesebben figyelnek oda, hogy a magukról szóló információk ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. Ez adódik abból az exhibicionista tendenciából, ami leginkább a mai tinédzsereknél figyelhető meg. Ez a magamutogatás, figyelemfelkeltés súlyos következményeket vonhat maga után.

Tiananmen meg a lemezek

Nem igazán értem a magyar rendszert. Itt mindenki olyat akar csinálni mint amit nyugaton lát, aztán mégis csak a narancs marad csak belőle. Mert ugye az a mienk. Így van ez az internettel kapcsolatban is. De legalább ennek is köszönhető az, hogy valamiben ott vagyunk az elsők között. Ilyen például az illegális letöltések száma is. Miközben egy-egy lemez előállítása lényegében tényleg potom pénzért történik, a kiadók sírnak hogy nem veszi meg a kutya sem. Illetve csak azok a kutyák akiknek sok a pénzük. Vagy még talán ők sem. Jah, amikor az emberekre kell mutogatni, akkor előjön a Nyugat kártya, bezzeg ott meg bezzeg ők. De ugyanakkor elfeledkeznek arról, hogy ott a gyártók is hozzáállást váltottak amikor észrevették, nincs minden rendben. mert ugye logikus, mindenkinek jobban tetszene olyan album, amivel a zenekart is támogatom és nem érzem úgy, hogy a sokszoros ár csak a menedzsment zsebébe vándorol. Az elmúlt órán említettük a Radiohead példáját. Azt a történetet nem igen ismerem, de valami hasonlót igen. A Hatóságilag Tilos zenekart azért szerettem mindigis, mert feltették a netre az albumaikat egy bizonyos idő után. Amikor már kissé lecsengett az újdonság, le lehetett tölteni és most is le lehet. Persze a legtöbb zenész erre azt mondja, ki látott már ilyet és undorodva elfordul. Nem gondolnak arra, hogy az új hullám itt van és ha nem gondolkodnak egy kicsit, őket is elviszi.