Politainment…

A politainment szórakoztató, humoros formában megnyilvánuló politika, ilyenkor a politikus szórakoztató oldala kerül előtérbe. A közszereplők TV-ben való szereplése sokat ronthat illetve javíthat az illető imázsán. Természetes, hogy ilyenkor minden közszereplő a lehető legkedvezőbb, legemberbarátibb arcát próbálja megmutatni. Ugyanakkor figyelnie kell elsősorban politikusainknak arra, hogy ne vigyék túlzásba azt a bizonyos most nagyon jó színben akarom megmutatni magam dolgot…

A médiumok legfőbb célja a nézettség és a példányszámok növelése. Ahhoz, hogy ezt elérjék, egy-egy ügy kapcsán a legmegfelelőbb médiaszereplőket hívják meg. Emellett a kereskedelmi televíziók műsorainak többsége egyre inkább átveszi a show-műsorok jellegét. A politikusok már nemcsak hírműsorokban, hanem talkshowkban is megjelennek. Ha a politikusok a nézőknek, a szavazóknak szeretnének üzenni, nagyon gyakran a tv-t használják ennek eszközeként. Emlékezzünk csak az 1960-as évek amerikai elnökválasztására, amikor “a tapasztalatlan és fiatal” John F Kennedy lényegében csak azzal kerekedett felül a 8 éves alelnöki tapasztalattal rendelkező Nixonon, hogy jobban mutatott a képernyőn. Ezzel kapcsolatosan David Halberstan így nyilatkozott: “1960-ban a televízió mélységesen befolyásolta az elnökválasztási hadjáratot, és óríási szerepe volt a jelöltek bemutatásán -1964-re a televízió lett a választási hadjárat.” Nem 1960 volt az az év, amikor először használták fel a televíziót az elnöki székért küzdő politikusok. Eisenhower szintén kihasználta az új médium kínálta lehetőségeket: Az “Eisenhower Answers America” kampányfilmekkel adta el magát, főleg személyíségét, miközben demokrata ellenfele, Adlai Stevenson nem nagyon akarta TV reklámokban hirdetni magát – vereségét követően már senki nem követte el azt a hibát, hogy a televíziót lenézve kihagyta volna a média kínálta lehetőségeket…

0 Válaszokr to “Politainment…”



  1. Vélemény?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s





Follow

Get every new post delivered to your Inbox.