Fejlődés az őszinteség felé

   Egy új korszakhoz érkeztünk már ami az információs politikát illeti. Talán észre se vesszük, hisz már annyi végtagja van ennek az állatnak, hogy egy újabb kinövése már fel sem tünik, de ez valóban hozhat némi változást a már nagyon régi és agyonismételt politikai párbeszédek, működési elvek köré.
Rómában a retorika  állt a politika szolgálatában több mint kétezer évvel ezelőtt. A XX. században a rádió és a TV mely ezt átformálta, de még semmiképp sem reformálta. Passzív jellegük miatt inkább propagandaeszköznek vagy szórakoztatás céljából bizonyultak meggyőzőnek. Az internet mely bevonja a “nézőt”, - aki ekkor már szavazó, résztvevő, és vélemnyéformáló is egyben – egyenrangú félként hivatott kezelni őt. Már nem csak megszólított, hanem megszólaló is. Közösség és véleményformáló erővel.
   Végignézve csak az elmúlt század során tapasztalt emlékezetes politikai pillanatokat – Hitler vadul rángatózó heves kitöréseit, Roosevelt kiegyensúlyozott magatartását meghatározó pillnatokban, Reagan csillagháborús tervének ismertetésekor,  Gorbachow a nyugat felé való nyitásról, stb. – észrevehető a politika finomulása oldalaktól függetlenül. Clinton popularizálódásának oka lényegében a személyes közvetlenség amit megvalósított kampányai és korábban már szenátori tevékenysége alatt. Az emberek számára egy szaxofonozó, önmagukra emlékeztető figura az elnöki székben nagyobb bizalmat ébreszt ellentétben id. George Bush a megmondó ember szerepében tündöklő de inkább bukó jelölt (köszönve természetesen még az Öböl-háborús helyzetnek is).
   A politainment rendkívüli módon bevállt és hatott és Clinton magasan verte a másodjára elnökségbe induló Busht. Obama úgymond ugyanebben a műfajban folytatta tovább de mondhatni, ezt tökélyre fejlesztve. Mindkettőjükhöz intézett, elnökjelöltre nézve kényes kérdésre, miszerint kipróbáltak e valaha füves cigit, adott válaszaik szemléletesen tükrözik a fő különbséget kettőjük között. Míg Clinton 1992-ben egy interjú során beismerte, hogy szívott, de sietősen hozzátette, hogy nem tüdőzte le, – nyilván, hogy mentse a konzervatív szavazók előtt esett csorbát, – addig Obama humorosan valta be, hogy “gyakran,” viszont ő le is tüdőzte, hisz “ez volt a benne a lényeg.”
Mindkét elnök  őszinte volt, nem beszélhetünk a másik oldalon megszokott republikánus ködösítésről ám szembetünő, hogy Obama mennyivel meggyőzőbben vállalja magát, nem szépítve az igazságot. Természetesen az idézet példák esetében 15 év a különbség, mégse hiszem, hogy az akkori társadalmi nyíltság ebben a tekintetben nehezebben lett volna bevállalható mint ma, amikor a konzervatívok Amerikában még a számukra legcudarabb körülmények között is könnyedén hozták a voksok majd felét. Anélkül, hogy belemennénk kampánystratégiájába, kijelenthető, hogy Obama, az amerikai történelem során eddig a legjobban volt képes kihasználni a számára oly fontos szavazóbázis kiépítését igénybe véve információs társadalmunk legfőbb, már kiépült vívmányait. Sajnos négy évvel korábban még nem voltak kiépülve a közösségek vagy nem voltak eléggé szervezettek, összekapcsoltan működők mint 2008-ra. A legértékesebb vívmány, az internet még nem épült be a szavazási processusba oly intenzíven, hogy ez akkor főbb szerepet játszhatott volna – mindazok ellenére, hogy Obama 2004-ben már ebben segítette Kerry kampányát, s vélte felfedezni Kerry bukása után, hogy mikre szükséges a hangsúlyt fektetni. A politainment mellett (Obamát rocksztárként üdvözlik), nem kissé egy másik fogalomba is passzol személye amit John Colbert tv-komédiás-news-anchorman úgy nevezett el, hogy truthiness. Az igazság mércéjeként bevezetett és azóta már a szótárakba is bevett új kifejezés politikai diskurzusokba került be és láthatóan az Obama kampánystábjába is. Talán elindultunk egy újabb korszak felé?