A Wifi falu ötlete megosztó. Egyrészt megosztotta szerintem azokat, akik végighallgatták a róla szóló beszámolót, másrészt magukat a résztvevőket is. Mert azt tudták, hogy valamilyen módon a gyerekeiknek jó lesz, de hogy konkrétan mivel kapcsolatosan, azt nem. Persze, zárójelben ehhez hozzá kell azt is tenni, hogy nem elég maga a net, azt tudni is kell használni, ahhoz meg a gyereket rá kell venni, hogy be is járjanak az iskolába. De ez nem csak a deprivált csoportok esetében van így, mindenhol. csakhát, mindenféle rasszista felhang nélkül, mégiscsak a cigányság az egyik leveszélyeztetettebb csoport ilyen téren. Ahol nagy a munkanélküliség, a gyerekeknek is hamarabb el kell kezdeni dolgozni, ha adódik rá lehetőség. Az falu ötlete egyébként nem rossz, a kérdés csupán az, hogy eljött-e az ideje. Mert az elektronikus bennszülöttek, a mi generációnk és az elektronikus bevándorlók közötti különbségeket csak az idő oldhatja fel teljes egészében, Mark Prensky szavait kölcsönkérve. Ez a tendencia a világon mindenhol így van és várni kell “csupán”, hogy ez a különbség feloldódjon. Mindezek ellenére tényleg tenni kellett valamit a lehetőségekhez képest, ugyanakkor (és az elmondottakat figyelembe véve) tényleg a maximumot hozták ki belőle a szervezők. Mégis, kissé olyan szaga lett, mint a kinyomtatjuk az internetet projektnek. Noha a szervezők leadták a drótot, hogyan is lehetne ezt az egészet használni, a részvevők nem igen tudnak otthonosan mozgolódni a számukra új világban. A mindenkori kormány részéről sem ártana több segítség, nem feltétlenül az anyagiakra célozva, valamiféle eszme lenne szükséges, ami mindenkinek azt mutatja, érdemes dolgozni. Persze, válság van, most majd még kevesebb pénz jut a kultúrára, na de azért egy hátbaveregetés néha mindenkinek jól esik. Arról nem is beszélve, hogy a környéken tényleg itt a legdrágábbak a számítástechnikai eszközök, hiába, az adók…Most nem azért, de szinte nevetséges, hogy a magyarországi szolgáltatók az árcsökkentések ellenére is drágák, a vonalak a gyorsítás ellenére is lassúk, a probléma mégsem ez. Elég, ha csak azt veszem alapul, hogy Prágában 2010-től akarják bevezetni az ingyenes internetet az egész város területén. Nem azért mert ott olyan olcsó, hanem mert tudják hogy ott a fejlődés lehetőségének tényleges kulcsa. Itt, a magyar forint hazájában ezt úgy tűnik, még nem lehet látni, túl mélyre süppedtek a döntéshozók a bársonyszékekbe. Drót nélkül élnek, ugyanúgy de mégis másképp, mint a faluban.
Legutóbbi hozzászólások
- merkovity - Gyorsaság és egyszerűség (vagy nem?)
- hnorbert - Munkaügyi Felügyelőség:tényleg értünk vannak?
- balazsorosz - Munkaügyi Felügyelőség:tényleg értünk vannak?
- merkovitynorbert - Áldozat az internet oltárán
- merkovitynorbert - Gondolatok valakitől, aki nem a technika ördöge
0 Válaszokr to “Drót nélkül”