Munkaügyi Felügyelőség:tényleg értünk vannak?

Rendkívül elgondolkodtató órában lehetett részünk az elmúlt alkalommal, dr. Hajdú József előadásán. A munkaerő piac változása égető kérdés, elsősorban a mi a generációnk érintett a problémában. Elhangoztt egy-két pro és contra érv a fordizmus ill. a gatesizmus mellett, való igaz, hogy nem könnyű állást foglalni az egyik vagy a másik mellett. A bejegyzésem a fordizmushoz kapcsolódik, azaz a klasszikus munkaerő piachoz, ahol a munkavállalók érdekeinek védelmére különböző szervek jöttek létre, ezen belül is a Munkaügyi Felügyelőség munkájáról szeretnék egy-két szót szólni.

Elviekben ez a szerv azért jött létre, hogy a munkavállalókkal szembeni szabálytalanságokat kiküszöbölje, ellenőrizze és ha kell szankcionálja. (Az OMMF munkavédelmi részére most nem térek ki.) Itt szeretném megosztani egy személyes tapasztalatomat az OMMF szegedi kirendeltségével kapcsolatban. Történt ugyanis, hogy a céget, ahol dolgozom beperelték és az OMMF vizsgálatot indított az ügyben. A vizsgálatok részét képezte az is, hogy minden munkavállalót berendeltek egy ún. “idéző végzés”kiküldésével. Ez az idézés egy konkrét napot és időpontot jelölt ki, amikor meg kellett jelenni az említett kirendeltségnél. Mint a törvény hű szolgája és tiszteletben tartója, meg is jelentem ebben az időpontban.Több órás várakozás után közölték velem,hogy sajnos mivel az ő munkaidejük lejárt, én menjek haza és jöjjek vissza holnap.

Nos, itt most megszakítanám a történetet,mert felmerült bennem a kérdés, hogyha korábban több,mint egy héttel előbb megkaptam az idézést,akkor most hogyan várják el az embertől,hogy szervezze át az életét másnapra.Nem beszélve arról a tényről,hogy az idéző végzésben az állt,ha nem jelenek meg akkor előbb pénzbírsággal büntetnek,majd pedig rendőrségi közbenjárással “hurcolnak” a felügyelőség elé.De könyörgöm én ott voltam!!!2 és fél órán keresztül malmoztam egy 2 x 2 méteres várókalitkában.

A történetem végső monumentumaként megemlíteném a bánásmódot,ami a beszélgetés ideje alatt uralta a “kihallgató szobát”. Ilyen elképesztően lekezelő, semmibevevő és gyakorlatilag az embert hülyének néző beszélgetésben még nem volt részem. A munkaügyi felügyelő bosszús tekintete már-már félelmetkeltő volt, ezeket pedig alaptalan fenyegetőzéssel tűzdelte, mint pl: “Ugye tudja,hogy a hazugságot a törvény bünteti?” Ez a vallatás másfél órán át tartott és egy 2 oldalas jegyzőkönyvvel zárult.Mondanom sem kell,hogy azért lett ilyen kevés,mert egy kérdést 3-szor tettek fel máshogyan megfogalmazva, hátha átvághatják szegény szerencsétlen munkavállalót, hogy aztán olyan szintű büntetést szabjanak ki a munkaadóra, hogy ne adj’ Isten még a munkahelyemet is elveszítem.

Kérdem én ezek után, hogy akkor ki is van kiért?A munkaadó arra hajt,hogy kizsákmányoljon(itt most a gatesizmusra gondolok:legjobb minőség, legolcsóbb áron és leggyorsabban) A felügyelő szerv meg arra,hogy “lehúzza” a munkaadókat, azáltal, hogy a munkavállalót “szivatja”. A szerencsétlen dolgozó meg két szék közül a pad alá. És jöhet a klasszikus kérdés: hol az igazság?

Csikós Boglárka

2 Válaszokr to “Munkaügyi Felügyelőség:tényleg értünk vannak?”


  1. 1 balazsorosz 2008. Október 8. - 12:52 du.

    Az igazság? Hát olyan nem létezik. Érdekek igazsága mely körülvesz minket.Igyekszünk a többségi “igazsághoz” tartozni de nem mindig sikerül. Főleg ilyen orwelli körülmények között.

  2. 2 hnorbert 2008. Október 12. - 6:59 du.

    Az igazság is csak egy fogalom, mely az érzést sejteti!


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s





Follow

Get every new post delivered to your Inbox.