Gyorsaság és egyszerűség (vagy nem?)

A számítógépek megjelenésekor lépten nyomon azt hallhatta az ember, hogy mennyivel könnyebb és gyorsabb lesz az élet. Hálózatok épültek ki a postán, mindenféle hivatalban és a nagyobb szolgáltatóknál azért,hogy az ügyintézés ne járjon annyi papírmunkával, ne kelljen órákon át sorban állni. Ezzel szemben mi van ma? Még többet várunk a postán, hogy befizessük azt a nyomorult csekket, az ügyintézésről meg inkább ne is beszéljünk. Mert mi is történik tulajdonképpen? Húzod a sorszámod, aztán meg állsz és vársz, mint a birka. Rosszabik esetben sorra kerülsz és közlik Veled, hogy sziveskedj átfáradni a másik ablakhoz! (Anyáád!!!)

A számítógép alapú technológiák nem hozták azt az eredményt, amire sokan számítottak. Sőt, ha lehet még több bosszúságot okoztak az életünkben. Gondoljunk csak bele! Biztos mindenki részese volt már annak az élménynek, amikor valamilyen számunkra igencsak fontos ügy intézése közben, a számítógépes rendszer egyszercsak megadja magát és onnantól kezdve kész, megállt az élet. Senki nem tud semmit, mindenki a számítógépet hibáztatja. A “kenjünk a számítógépre” filozófia egyébként meglehetősen jól operál az utóbbi időben. Végülis valóban kényelmesebb megoldás egy gépre fogni mindent, mint egy élő személyre, a gép legalább nem pofázik vissza (legalábbis még).

A probléma kulcsa valószínűleg abban rejlik, hogy itt tulajdonképpen egy teljes életmódbeli váltásról van szó, ami meg nem megy egyik napról a másikra. Ez egy olyan korszak, amin túl kell esnünk, hogy aztán élvezhessük az új technológia gyümölcsét.

Csikós Boglárka

A távmunkáról bővebben…

Nagyon tetszett Dr Hajdú József előadása, így ehhez szeretnék röviden hozzászólni. Elsősorban a távmunka már órán említett hátrányaira térnék jobban ki. Mint már azt sokan közvetlenül vagy közvetetten tapasztaltuk manapság nem könnyű normális, végzettségünknek megfelelő, hosszútávú munkát találni. Néhány hasonló cipőben járó valamilyen nyelvszakot végzett ismerősöm próbálkozott már számítógépes elsősorban fordítói alkalmi munkával. Azonban néhányan közülük ezt a fajta munkát csak muszályból végezték. A leginkább felhozott ellenérvek pedig a távmunka miatti izoláció, elszigeteltség és bizalmatlanság volt. Én magam is ebben látom a számítógépes távmunkák legnagyobb hátrányát. Egy diplomás ember napi 6-8-10 órában egyedül a négy fal között egy monitorral szemben ül és napról napra így végzi az éppen aznapra megkapott munkáját.

 Azért valljuk be a legtöbben nem egészen erre vágyunk…Persze, az ilyen munkáknál meghatározó az illető személyísége melyet a távmunka melletti döntésekor mérlegelnie kell, hiszen nem minden ember képes a teljesen önálló, többnyire kihívásoktól mentes munkára. A kreatív munkát végző, megfelelően motivált, jó társaságban dolgozó kevésbé érzi magát elszigeteltnek.

 A távmunkában érintett felek jogaira és kötelezettségeire is kevés megbízható forrás van. Sem a munkaadók sem pedig a munkavállalók nem ismerik a releváns jogi és munkaügyi szabályozás valós kereteit. A távmunka másik nagy hátrányát abban lehet felismerni, hogy amíg a dolgozó naponta bejár munkahelyére, beszélget, munkatársaival és főnökével személyesen találkozik addig a távmunkában dolgozó sokkal nehezebben juthat fontos akár a jövőjét nagy mértékben befolyásoló információkhoz. A karrierépítés és azon a bizonyos szamárlétrán való feljebbjutás ilyen körülmények között sokkal nehezebben megoldható. Az is ritka, hogy személyes találkozó és ismerettség nélkül munkadó és munkavállaló között a nyugodt munkavégzéshez szükséges bizalom tudjon kialakulni.

Azonban az első munkák és kifizetések probléma nelküli teljesülése esetén kialakulhat a kölcsönös bizalom és akár hosszú távú munkakapcsolat is. A mai világban főleg egy fiatal pályakezdő számára nem könnyű elhelyezkedni a munkaerőpiacon, különösen akkor ha az illető mögött nincsen ‘háttér’, ha nincsenek értékes kapcsolatai. De talán erre a problémára is gyógyír lehet a mindenki által jól ismert mondás türelem rózsát terem…

Interaktív világ- és mi loholunk utána

Nagyon jól emlékszem: általános iskolás voltam, 12 éves, amikor eltöltöttem néhány hetet a barátnőmnél vendégségben, Németországban. Minden idegen volt, de nagyon sok újdonsággal találkoztam, amivel azelőtt még sohasem. Azon is meglepődtem, hogy egy korombeli fiú sms-ezett a mobilján, miközben a buszra várt. Persze magát a mobiltelefont már ismertem, hiszen anyának is volt egy ilyen szerkezete, amit mi csak „téglának” hívtunk (tényleg nagyon nagy és nehéz volt). Nálunk, Magyarországon ez akkor még nem volt megszokott, pláne a gyerekek körében. Ma már anya téglája is három kisebb telefon képében jelenik meg és a családban mindenki rendelkezik legalább egy mobillal, még a nagymamák is.

Ugyanilyen élmény volt az msn megjelenése szürke kis életünkben. A suliban egész nap együtt voltunk az osztálytársakkal, de ez nem volt elég. Rohantunk haza minden délután, hogy a számítógép képernyője előtt tovább beszélhessünk a semmiről. Aki kimaradt, az lemaradt.

Aztán már ez sem volt olyan érdekes, most már blogozni kell, és gyűjteni az ismerősök tömegét a közösségépítő portálokon, és persze minél több és intimebb képet közzétenni magunkról az ilyen oldalakon.

Ez önmagában nem is baj, loholjunk csak a legújabb őrületek után. Csakhogy lassan már ezek a kapcsolatok határozzák meg mindennapi életünket és kapcsolati hálónkat. A hálózati kommunikáció valóban ajtókat nyithat ki olyanok előtt, akik nehezebben teremtenek kapcsolatot a való életben, de ugyanakkor be is zár néhányat. Mint annyi minden másban itt is érvényesül a régi bölcsesség: az arany középút a jó megoldás. Ragadjuk meg minden alkalmat új ismeretek és ismerősök szerzésére, de mindig tudjuk, hol a helyünk. A valódi életben, a valódi emberek között.

A hálózat csapdájának szabadsága

Nagyon jónak tartom, hogy a technikai fejlődés során létrejövő új eszközök általában nem szüntetik meg a korábbi eszközöket, hanem párhuzamosan futnak velük, sőt esetenként felhasználják ill., alakítják őket. Ilyen a hálózati kommunikáció is. Sőt. A korábbi mérföldkövekhez képest a CMC (computer mediated communication) a leginkább integráló, hiszen az interneten lehet újságot olvasni, rádiót hallgatni, valamint TVt, filmet nézni is.

Mégis, a ma már web 2.0-ként emlegetett internet legjellemzőbb alkalmazásai a blogok, a médiamegosztó programok, a filemegosztók, a kollaboratív tudásfelhalmozó programok, ill. a közösségépítő/szociometrikus hálózatok. Ezen alkalmazások segítségével a legkülönbözőbb dolgokat oszthatják meg egymással a felhasználók, ill. egy sajátos, újszerű módon fejezhetik ki önmagukat. A blog (pl. blog.hu) olyan mintha nyilvános naplót írna az ember. Régen a legféltettebb titkaikat írták az emberek a naplóikba, pont azért, hogy azokat mások elől elrejtsék, ma pedig a bloggerek ennek pont az ellenkezőjét teszik, remélve talán, hogy valaki segít megoldani a problémájukat, vagy egyszerűen csak feltűnési vágyukat csillapítva. Az iwiw pedig, mint a talán legismertebb szociometrikus hálózat, ismerősök, barátok kapcsolat-felvételét, -tartását teszi lehetővé. Az emberek ebben az esetben is személyes információkat, képeket, videókat tesznek közzé magukról, remélve, hogy ezek alapján megtalálják majd őket a régi ismerősök, és remélve, hogy nem kerül illetéktelen kezekbe, és nem használják fel reklámozáshoz, vagy más célra. Ily módon könnyen és gyorsan lehet tájékozódni az ismerősökről, de egyre kevésbé valószínű, hogy az emberek felhívják, vagy meglátogatják egymást.

Természetesen az internet csak egy eszköz és a felhasználók döntik el, hogy mire és hogyan használják. Például az azonnali üzenetküldő programok (pl. msn, skype) okozhatják azt, hogy használatuk miatt kevesebbet találkoznak az emberek, de nem feltétlenül. Az viszont egy óriási dolog, hogy az egymástól távol lévő emberek ezen programok által olyan lehetőséget kaptak a kommunikációra, ami majdnem olyan, mint az élőszó, hiszen nem csak azonnal tudnak reagálni, hanem akár hallhatják és láthatják is egymást. A chat programok fontos újításának tartom az emoticonokat, melyek segítségével az írott kommunikáció érzelmekkel egészülhet ki. Az internetes helyesírás romlásával kapcsolatban pedig úgy gondolom, hogy akinek egyébként fontos a helyesírás, annak az interneten is az lesz, akinek nem erőssége a helyesírás, az pedig bátrabban fejezi ki a gondolatait az interneten, hiszen nincsenek szigorú elvárások ezzel kapcsolatban.

Az internet felhasználási lehetősége olyan szerteágazó, hogy egyre több ember egyre kevésbé tudja elképzeli az életét nélküle. Sőt. A világháló hajlamos arra, hogy beszippantsa felhasználóját, hogy aztán az órák múlva döbbenjen rá, hogy már mióta ott ül a gép előtt. De ez nem feltétlenül elvesztegetett idő. Ha az ember megtanulja okosan kihasználni az internet nyújtotta lehetőségeket, még időt is takaríthat meg.

Végh Annamária

A technológia

Az elmúlt órán a hálózati kommunikációval kapcsolatban említettük meg a technológia fejlődését. Ezzel kapcsolatosan jutott eszembe Dél-Korea jelensége, ahol a világon szinte egyedülálló vonalak biztosítják a lakosság kényelmét. Nem véletlen, hogy ilyen hálózatok mellett ott tudják legjobban kihasználni az új lehetőségeket. Extra szélessáv, optikai kábelek meg minden ami kell. Hát igen, ilyenkor persze lehet mondogatni, hogy mennyivel fejlettebbek meg mittudomén, de hát ha már az igyekezet sincs meg….
Amikor a display-ek fejlődését említettük, szintén Korea jutott eszembe és a gosuk. Ők olyan játékosok, akik egy újnak már nem nevezhető realtime stratégia játékkal nyomulnak. Náluk fordul elő az, hogy olyan gyorsan mozognak a kibertérben, hogy az új típusú monitorok nem is tudják nyomon követni a játékosokat, egyszerűen beszaggatnak. Régi típusú CRT monitoron kell játszaniuk. Ez annak a példája, hogy bármennyire is fejlődhet a technológia, az emberi igényeket sosem tudja túlszárnyalni. Sőt, mint itt a gusuk példáján is látható, a régi nem mindig jelent rosszabbat is.

Blog Action Day 2008

Nem a Commodore és nem is a PC

  Bárcsak kipróbálhatnám milyen lenne az élet a 17-18. században reklámok, mobil s az általa állandóan pittyegő smsek, internet és úgy alle suzammen minden nélkül mely nem computer mediated communication. Amikor még nem volt más csak egy szúróeszköznek is tökéletesen megfelelő töltős toll, tinta és egy darab papír ha annyira szükség volt az információközlésre, na és persze bélyeg, na az lehetett a csoda. Nem a Commodore 64 és nem is a PC. Az írásbeliség kora volt az, amikor az üzenetnek még volt igazi értéke. Ma csak szórják ránk a miniatűr leveleket mindenfelől, minden formában csakhogy az értékesebbeket mind elhagyjuk.  Érdekes mozzanata ennek az egész fejlődésnek az, hogy az egész folyamatot nem a kényszer hanem az igény diktálta. Megnyugtató, hogy a magyarok mennyire élenjárók a kommunikáció új világában. Nem maradunk el nemzetközi átlagtól és interaktivitásban, legyen szó mobilról vagy otthoni netről, a folyamatos emelkedés évente úgy tünk 10 év múlva szó szerint mindenki kezébe belenyom majd egy mobilt és internetet is minden lakásba – köszönhetően az addigra beálló alacsony költségvonzatnak. Bármennyire is hülyén hangzik az alábbi, mert igenis szépek a telefonok, meg megapixelesek és természetesen jó a net otthon vízszintesben de használatukkal, ilyenfajta térhódításukkal olyanfajta változásnak tesszük ki magunkat amire nem vagyunk felkészülve. Sajnos minél inteligensebb gépeket állítunk össze, annál butább emberek használják azokat. Bár e sorok írója nem született bele ebbe az információs társadalom mizériába, mindössze csak féllábbal ugrott feléje mert hát ugye ő is élvezi de őszintén megvallja, hogy unja. Úgy érzi a társadalom az halad, de még hogy! Mintha valami drogra cuppantunk volna rá ami egyre inkább csak egy ördögi kör. A tömegmédiumok megjelenésével az ember nem tud elbújni, a nagy bolygónk kicsi lett és egyforma. Minden egy időben történik és állandó.
A közösségek már szinte csak virtuálisan léteznek és ezek csak nagy ritkán találkoznak, a személyes kapcsolatok híján információhiány alakulhat ki – és, hogy egy kicsit nagyon orwelli legyek, néhány elitista csoport kezében összpontosulhat csak a valódi információk keringtetése ami egy következő évszázadban egy már összpontosult globális világban egy eddig nem tapasztalt elnyomáshoz vezethet.
Rengeteg kérdéssel állhatunk manapság szemben melyek számában talán csak a fantázia szabhat határt e témában. Bárcsak meglehetne állítani egy pillanatra a Földet, nem, hogy kiszálljak, hanem, hogy szemügyre vehessem egy kicsit.

Az új(rabszolgatartó)társadalom

Hát igen. Brave new world, eljött a soha-várva-nem-várt rend a társadalomban, legalábbis annak a kezdete. Persze csak a munkavállalók nem várták, hiszen mint megtudhattuk, akkor vagy jó ember, ha halálra dolgozod magad. Sőt, még ekkor sem biztos semmi, hiszen akármennyire is tökéletes minden ember, vannak tökéletesebbek. Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek is ugye. Huxley és Orwell is valami hasonlóra gondolhatott. A munkaadók meg széttárják a karjukat, ők nem kényszerítenek többé senkit sem dolgozni, hiszen szabad a vásár, ha nem tetszik, el lehet menni. Ja, hogy azért van pozitív oldala is a dolognak? Hogy az élethosszig tartó tanulás mindenki javát szolgálja és még ki sem kell lépni otthonról? Ha választanom kell, azt hiszem mégis a járt út kellene. Persze, ha a munkaadói oldalt nézzük, akkor egész más a helyzet. Ha fekete BMW-ben ülnék és onnan osztanám az észt, igen, akkor azt hiszem nekem is tetszene a kezdődő változás, csökkenne a vérnyomás és emelkedne a profit és a hatékonyság.

A nyáron klasszikus munkát vállaltam, raktárban lettem ugronc, cipekedni kellett napi 8-12 órában. Egy munkaközvetítő cég alkalmazott és ők mondták meg a tutit, nevezeten a raktár címét. Munkavédelmi szabályok, aha persze, felejtsd el, ha nem tetszik akkor a tágulás kifele mutat. Günther Wallraff mutatta meg ezt egy jópár évtizede, ki hitte volna, nem túl sokat változott a dolog. Illetve mégis. Mivel az alkalmazott nem közvetlenül ( jelen esetben én a raktárral) van szerződve, hanem a közvetítőcéggel, így a felelősség is áthárul.

Ilyen esetben aztán akkor mindent bele, tessék rendet rakni jogszabályokkal, mindenki kedvére úgysem lesz a dolog. Most nem rosszból, úgyis az egyszerű ember szívja meg a dolgot, azért a fekete bajor csodával gyorsabban lehet az Országgyűléshez zötyögni és az ottani irodák valamelyikének ajtaján kopogtatni. Sőt, még talán azt is megkockáztatom, hogy hangosabban is szól.

Hogy mit lehet akkor tenni? Hát tessék csak, írjunk ki tendert és versenyeztessük meg a megoldásról szóló ötleteket. A 22-es csapdája már úgyis elért minket.

Jobb világ…?!

A 20.ik század első fele több esemény miatt is bekerült a történelemkönyvekbe. A két világháború, a világgazdasági válság úgy mint a Fordizmus, nagy mértékben megváltoztatta az emberek hétköznapjait, mindennapi életüket. Az új élet, ami a századforduló után alakult ki és melynek kulcsfogalma a tömegfogyasztás, új termelési procedurák kialakulását hozta magával. A Fordizmus egy tökéletes válasz volt az egyre nagyobb mértékben előállított iparcikkek nagy igényére.

A Fordizmus a munka szinte minden terén változást hozott.Ez a modell a fejlődő, dinamikus és modern világ tükre volt. A munkavállalók egy biztos munkahelyen dolgoztak, nem gondolva arra, hogy a közeljövőben esetleg nem lesz meg az adott gyár vagy cég. A munkásmozgalmaknak köszönhetően bevezették a napi 8 órás munkaidőt, a munkásoknak egyre nagyobb jogai voltak. Megtiltották a gyermekmunkát, a munkaadót tövények kötelezték mint például az, hogy a fiatal anyáknak a gyermekneveléssel eltöltött idejét is fizeti a cég. A szabadságért is kaptak fizetést a munkások. Engedélyezték a sztrájkokat, a munkások tömörülésekbe csoportosulhattak és együtt harcolhattak a jogaikért. Bevezették a nyugdíjakat. Mindez elképzelhetetlen volt egy pár évvel ezelőtt. Erről álmodoztak a munkások a 19.század végen, hogy jobb, élhetőbb legyen az ő világuk.

Az elmúlt 100 év alatt megint rengeteget változott a világ, és a 21.-ik század fordulóján a társadalom alkalmazkodni próbál az új világ igényeihez. Az információs hálózatok lehetővé tették, hogy a munkaadók még több bevételhez jussanak. Az internet segitségével a legolcsóbb munkaerőt alkalmazzák, a legnagyobb erőfeszítést igénylik tőlük. Ez viszont csak nekik jó, a hétköznapi alkalmazottnak viszont nem. Ilyen körülmények között neki nincs biztos munkahelye, nincs szabadideje vagy erős kötöttsége. Mivel ez az új rendszer erősen az egyénekre épít, nehezen alakulhatnak ki érdekvédő szervezetek akik együttesen léphetnének fel a munkaadó ellen. Így nem alakulhatott ki minimálbér, munkavédelmi rendszer… Manapság mindenki mindenkinek a versenytársa. Nagy szerepet kapott az egész életen át tartó tanulás, személyes fejlődés, tapasztalatszerzés azért, hogy a kéréseknek megfeleljenek, jobb munkaerő legyen. Ez a folyamatos verseny nem biztos, hogy jó a hétköznapi embernek. A munkaadó elitnek viszont annál inkább, mivel ők aratják le a babérokat nekik termelnek, őt mentik fel különböző kötelezettségek alól, mint például a minimálbér, napi 8 órás munkavégzés vagy a gyermekellátási segély biztosítása.

A világ folyamatosan fejlődik. Egyesek azt mondják, hogy jó irányba, mások, általában az idősebbek viszont bírálják az átalakuló világot. Azt hiszem én is egyetértek velük ezen a téren és inkább a hagyományos munkarendszerben keresnék egy megbízható munkahelyet, még akkor is, ha én illenék bele legjobban ebbe a dinamikus világba a korom miatt.

Marosi Eszter

Nem fekete/fehér

Nagyon élveztem Dr. Hajdu József előadását az előző órán. Ezúton szeretném kommentálni, illetve valamelyest kiegészíteni a hallottakat. 2 különböző munkáltatói-munkavállalói rendszert ismerhettünk meg az előadáson, a fordit és a gatesit. Az előbbi a régi, paternalista, hierarchikus, statikus; az utóbbi az új, információs eszközöket használó, kiszervező, versenyeztető. E két modell szerintem nem különül el olyan élesen egymástól, mint ahogyan az be lett mutatva. Ez persze nyilván a könnyebb érthetőség miatt történt így, és valószínűleg az előadónk is egyetértene ezzel, én most mégis szeretném felhívni a figyelmet a szürke szektorra, ami véleményem szerint szélesebb mint a fekete és a fehér.

Úgy gondolom tehát, hogy a legtöbb cég ma fordista felépítésű, és alkalmazza az outsourcing-ot. Vagyis a legtöbb tevékenységét cégen belüli szakemberek végzik, míg bizonyos tevékenységeket kiszerveznek, mert úgy az arra legalkalmasabbak végezhetik el a munkát, illetve mert úgy egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb. Erre utal az itt talált definíció is. Például, ha egy cégnek egy új szoftverre van szüksége, vagy elromlott a számítástechnikai berendezésük, ennek megoldásával valószínűleg egy külső szakembert fognak megbízni, nem információs céget feltételezve. Vagy pl. egy gyümölcsleveket forgalmazó cég nem feltétlen maga állítja elő a dobozokat is, valószínűbb, h kiszervezik ezt a munkát.

Ami pedig a jövőt illeti, h mennyire terjednek el az ilyen tisztán gatesi cégek, nem tudom. Valószínűleg több teret nyernek majd, de én remélem, hogy teljesen nem alakul át a munka világa. Mert már ma, már így is nehéz a munkavállalók érdekeit védeni. Persze a cégek - és néhány jól szituált, magasan képzett, munkamániás szakember – szempontjából sokkal jobb az új modell, de az emberek többsége azért a biztos munkahelyet részesíti előnyben. Természetesen a régi medell szerinti cégekben is érvényes a life-long-learning szabálya, ott is képezhetik és képzik is magukat a munkavállalók. Valamint a tisztán fordi cégekben sem feltétlenül lógatja a lábát a dolgozók fele. Ha valaki nem megfelelően dolgozik, véleményem szerint itt is ki lehet szűrni a rendszerből. Én a humánusabb fordi rendszer mellett teszem le a voksom, ami ha ésszerűen felhasználja az újításokat, alkalmazza az outsourcingot, sokkal élhetőbb világot teremt, és ezzel lelkesebb dolgozókat. Ezzel szemben az otthon magukat halálra dolgozó, egymással versengő szakemberek nagy eséllyel bekattannak.

Végh Annamária